Balatoniak vetélkedtek Zsennyén
Írta: fishfarm - Dátum: Augusztus 31 2017 16:31:57

Augusztus utolsó szombatján első alkalommal, de a hagyományteremtés szándékával rendezte meg a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége első Feeder bajnokságát a Vas megyei Zsennyén.

Az új és eddig sok horgász számára új helyszínen szép számmal és időben gyülekeztek a versenyzők. A kora reggeli regisztráció után Balogh Tibor a szövetség elnöke köszöntötte a szövetséget alkotó horgászegyesületek három fős csapatait, majd Szépliget Ferenc, a szövetség versenysporttért felelős referense, a verseny igazgatója ismertette a verseny lefolyásának rendjét, átismételve a versenykiírás fontosabb részleteit. A megnyitó és „eligazítás” után Komáromi Levente korábbi országos válogatott kerettag versenyhorgász, a verseny fő szervezője ismertette a verseny lebonyolításának rendjét, betartandó fontosabb szabályokat.

részletek...

Teljes hír

A horgászhelyek elfoglalása után reggel kilenctől kezdődő verseny előtt intenzív etetés vette kezdetét. A délelőtti perzselő napsugarak, a szellő hiányában mozdulatlan víztükör előre jelezte, hogy ma sem lesz szüksége a horgászoknak meleg ruházatra.

A „kuka meleg” idő ellenére nagyon jól teljesítettek halak és horgászok egyaránt. A folyamatos és intenzív etetésre szépen jöttek a Zsennyei horgászbázis 30 hektáros versenytaván a pontyok, sorsolt helyszíntől függetlenül azonos eséllyel fogták a szép tükrösöket, „birkóztak” a víz tízesen felüli torpedóival.

A koradélutáni ebéd és rövid szieszta lehetőséget adott a taktikák újbóli egyeztetésére és szerencsére egy kis hűsölésre is . A fél háromkor kezdődő második forduló fogásai bizonyították, hogy ilyen rövid idő alatt feldolgozott tapasztalatok is mennyire vezethetnek eredményességre.

Délután a pontyfogások között egy-egy amur is megjelent, több versenyző is elkönyvelhetett plusz kilókat a csalira rárabló balinok kifogása és visszabocsájtása után.

Sokan, az esetleges délelőtti nullázók közül megismerhették a zsennyei halak fogásának örömét. A hétórás lefújás után jóval több mérlegelnivalójuk volt a szervezőknek.

Az értékelésnél közösen megállapíthattuk, a szombati versenynapnak mindannyian nyertesei voltunk. Megismerhettünk egy csodálatos horgászvizet, sokan, amatőr horgászok elindultak a profizmus irányába. Kitűnő helyen, tökéletes szervezés mellett örömhorgászat részesei lehettünk.

Köszönjük Zsennye!!!

Végül az első öt csapat eredmények:

  1. Tapolcai He. Zsohár Gábor, Harangi Sándor, Dr. Jerkovics Gergely 10p. 149660 gr.

  2. Fish Farm Skhe. Binder Zoltán, Mészáros Attila, Németh Norbert 11p. 112210 gr.

  3. Széki Tavi He. Dolfinger Mátyás, Bolla Gyula, Tulok Zoltán 13p. 38140 gr.

  4. Arany Híd He. Bedő István, Vass András, Sényi Zsolt 16p. 53390 gr.

  5. Nagykanizsai Vasutas He. Vass Ferenc, Rada Zsolt, Németh László 17p. 98550 gr.

Zsennye 2017.08.26.

A versenyen készült képek megtekinthetők itt: