Az első „Tünde Napi Lódoki Horgász Versenyt” 2011. június elsején Tünde napkor
rendeztük Zsennyén a Fish –Farm taván. A majd másfél évtized alatt kialakult
törzsgárda egyre több érdeklődővel bővült, köszönhetően a jó hangulatú baráti
találkozásoknak. Ez évben 2024. május 30-án „ Lódoki és Barátai
Horgászverseny Dr. Szandi Tamás, Szőllős László és C. Szabó Sándor
emlékére” néven, sajnos három jó barátunk nélkül került megrendezésre.
A győnyörű időben kezdődő versenyre rekord számú 31 fő (ebből legnagyobb
örömünkre négy fiatal is) jelentkezett. Ebben az évben is megtisztelt bennünket
Komáromi Levente volt magyar horgász válogatott tag (Levi).
Levi és Dr. Dobrotka László (DL) verseny szervezője köszöntői után, Levi ismertette
a baráti verseny szabályait: Az öt órás átülés nélküli versenyen, szabadon választott
technikával lehetett horgászni, és a szákolásban mindenki segíthetett
szomszédjának. A három szektorba irányított sorsolással húztuk ki a versenyzőket. A
különféle mozgásszervi gondokkal küzdők egy szektorba kerültek a büfé alatti
részen, míg a gyerekek szüleik mellett pecázhattak.
Az előző napok időjárási frontjainak köszönhetően könnyűnek nem mondható
versenyen Levi segítségével (70.340 gramm) összesen 333 kilogramm halat sikerült
fognunk.
Levi az elsőnek járó szép serleggel emlékezhet erre a számára sikeres napra, az
ehhez kapott többi díjat szokásához sportszerűen felajánlotta az amatőr
versenyzőknek! Egy Insectide 2000 hangyairtó sprayt DL javaslatára ajándékként
megkapott, hogy a tó parti rezidenciáján mindig nyugodtan pihenhesse ki a
versenyek szervezésének fáradalmait!
Második helyen Kálovics Tamás Zoltán 6570 gramm hallal végzett.
A harmadik helyen élete első horgászversenyén indult 12 éves Tóth Kristóf (33.070 gr.)
végzett. Az ő küzdelmét a nagy pontyokkal Papp Zoltán (a Vadása tónál rendezett
versenyeken többször díjazott) barátom mesélte el:
A 14. alkalomra sikerült először eljutnom és igazán nagyszerű verseny volt. A
résztvevők közül öten már előző nap este megérkeztünk a helyszínre és elkezdődött
a bemelegítés.(!) Ez némi nemű nehézséget okozott másnap kora reggel, azonban
minden simán ment. Nekem egy 5,3 kg-os pontyot sikerült fognom, és elment két
ennél nagyobb példány is, azonban így is elégedett vagyok. A mellettem lévő társaim
sziporkáztak, így sikerült egy 10 kg-os példány merítésében is segédkeznem
Kristófnak, aki élete első versenyén kiválóan teljesített! Ez bőven megadta a
motivációt, hogy mindent megtegyek, hogy a jövőben is részt tudjak venni ilyen
remek horgászversenyen. Köszönöm, hogy ott lehettem és remélem legkésőbb
jövőre, azonban inkább hamarabb újra találkozunk!
További eredmények: 4.Zselinszky Gábor (45.510 gramm), 5.Hegedűs József
(30.000 gramm), 6.Déri Máté (2660 gramm), 7.Nagy Zsolt (28.420 gramm) 8.Tóth
Bálint (18.920 gramm), 9. Dr .Abonyi Tamás (2200 gramm) , 10. Kiss Szabolcs
(26.280 gramm), 11. Pajor Károly (13.960 gramm), 12. Polyák Szilveszter (1360
gramm), 13. Varga László (17.460 gramm), 14. Kovács Ervin (5360 gramm),
15.Mihályi Gábor (1290 gramm), 16. Simon Zsolt (6360 gramm), 17. Dudás Péter
(5020 gramm), 18. Dr. Bodnár János (0 gramm), 19. Lászó József (0 gramm), 20. Dr.
Dobrotka László (0 gramm), 21.Papp Zoltán (5320 gramm), 22. Bagdi Attila (3760
gramm), 23. Szőllősi Roland (4780 gramm), 24. Dr. Mészáros Béla (0 gramm), 25.
Kovács Ferenc (0 gramm), 26. Dr. Lorencz András (0 gramm), 27. Nyírő Ferenc
(3060 gramm), 28. Dr.Tóth Ádám (1020 gramm), 29. Szőllősi Beni (0 gramm), 30.
Szőllősi Matyi.(0 gramm), 31.helyezett a versenyhez később csatlakozott Dr. Lőrincz
József lett egy fogott kárásszal.
A délelőtt folyamán a hagyományoknak megfelelően Dr. Dobrotka Lászlóné (Zsuzsa)
sütötte sajtos pogácsát Tamás felesége Jutka kínálta körbe, majd verseny utáni
mérlegelést követően Goldmann Tamás (Thomas) mesterszakácsunk főzte finom
babgulyását fogyaszthattuk el, Tamástól kapott finom toronyi kenyérrel.
Ez úton is megköszönöm a részvevőknek, hogy idén ilyen szép számban
megtiszelték versenyünket és gratulálok nyerteseknek!
Megköszönöm szponzoraink: az Aluflokk Kft. Szombathely, a FJUKA ,a Step Kft.
Szombathely, a Tuboly Horgászbolt Zalalövő, a Tóparti Büfé Hegyhátszentjakab, a
Vasút NK Kft. Szombathely, a Veterinarius 2000 Kft. Szombathely támogatását és
Tamás Kálovics Zoltánné és Dr. Dobrotka Lászlóné munkáját.
Remélem 2025-ben ismét találkozunk a 15. Lódoki és Barátai Horgászversenyen.
Hegyhátszentjakab, 2024. 06. 03.
Dr. Dobrotka László |