Halványfoltú küllő – Gobio albipinnatus Lukash

Ismertetőjegyek.  A küllők között magas hátúnak számító, hengeres testű hal. Hátvonalának íve a hátúszó kezdetéig domború, ettől hátra inkább homorú. Feje kúpos, orra lekerekített, a szemei nagyok és fölfelé tekintenek. Alsó állású szája szögletében 1-1 hosszabb bajuszszál található. Hátúszójában általában 7, farkalatti úszójában 6 elágazó sugár számlálható. A hát- és farok úszón legfeljebb 2-2 haránt irányú, halvány, sötétebb vonalkákból összeálló sáv látható, nagyobb pettyek nem. Farok nyele magas, vagyis a legkisebb magassága is nagyobb, mint az anális úszó alapja mögött mérhető vastagsága. Végbélnyílása közelebb esik a has úszók tövéhez, mint a farkalatti úszó kezdetéhez. Pikkelyeinek száma az oldalvonalon 40-42. Apró halunk, hossza 8-10, maximálisan 15 cm lehet.

Hasonló fajok.  A fenékjáró küllőt erősen pettyezett hát- és farok úszója, valamint a has úszók tövétől távolabb eső végbélnyílása különbözteti meg. A felpillantó küllő végbélnyílása is távolabb van a has úszók tövétől, és a farok nyele hengeres. A homoki küllő teste nyújtottabb, háta alacsony, farok nyele hengeres, és hátúszójában 8 osztott sugár van. A márna és a Petényi-márna nem 1, hanem 2 pár bajuszt visel a szája körül.

Környezet.  Nagyobb folyókban a paduczónától a torkolatig egyaránt nagy számban található, de megél az állóvizekben is. Legnépesebb állományai a dévérzónában alakulnak ki, ennek jellemző hala. Hegy- és dombvidéki patakjainkba alkalmanként felhatolhat, a kis folyókban megtalálható, főként a sügérzónában.

Táplálék.  Zömmel apró gerinctelen állatokkal táplálkozik, melyeket csapatokban járva keresgél a mederfenéken, de jelentős mennyiségű növényi anyagot és szerves törmeléket is fogyaszt.

Szaporodás.  Ivarérettségét 2-3 éves korban éri el, május-júniusban szaporodik. Az ikraszám egy-egy nősténynél általában 500 és 2000 körül alakul, a szemek átmérője kb. 1,5 mm. Csoportosan ívik, ikráját a homokos mederfenékre rakja.

Elterjedés.  Közép- és Kelet-Európában, jobbára a Fekete- és a Kaszpi-tengerbe ömlő folyók vízrendszerében él. Vizeinkben őshonos, de csak 1960 óta tudunk róla, korábban nem különböztették meg a felpillantó küllőtől. Hazai lelőhelyei:

• Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Lajta, Rábca, Répce, Rába, Lapincs, Pinka, Strém, Marcal, Cuhai-Bakony-ér, Ipoly, Kemence-patak, Malom-patak, Morgó-patak, Bükkös-patak,
• Zala, Sió, Kapos, Baranya-csatorna, Koppány,
• Dráva, Mura, Kerka, Lendva, Kebele, Cserta, Zsdála, Rinya, Fekete-víz,
• Tisza, Batár-patak, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Kraszna, Bodrog, Ó-Ronyva, Bózsva, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Hernád, Vadász-patak, Rima, Csincse, Laskó, Zagyva, Tarna, Bene-patak, Tarnóca,
• Hármas-Körös, Kettős-Körös, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Ér, Maros,
• Balaton, Kis-Balaton, Tisza-tó,
• egyéb tavak, nagyobb csatornák, holtágak.

Jelentőség.  Nagy gyakorisága és fontosabb ragadozó halainkkal azonos élőhelye következtében gyakran szerepel azok étrendjében, így közvetve gazdaságilag is jelentős faj. Törvényeink védik, amit csupán szűk elterjedési területe indokol, mivel gyakori, elszaporodóban lévő hala vizeinknek.