Ismertetőjegyek.  Orsó alakú, oldalról lapított hal, az idősebbek magasabb hátúak. Feje aránylag kicsi, ehhez mérten a szeme nagy. Orra rövid és lekerekített, hossza nem éri el a szemátmérő kétszeresét, többnyire inkább azzal egyenlő. Szája nagy és csúcsba nyíló, benne kisebb fogak sorakoznak. Felső állkapcsának vége a szem alá ér, de nem nyúlik a szem hátsó vonala mögé. Rövid hátúszójában és farkalatti úszójában egyaránt 10-10 elágazó sugár számlálható. Farok úszója jól fejlett, a hátsó vége enyhén homorú, és előtte a hátoldalon egy kis zsírúszó található. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 105-160. Oldalai ezüstösek, középen egy halványlila sávval, ami ívás idején a szivárvány színeiben játszik. A fiatalok oldalán nagyobb szürke foltok sorakoznak, amelyek idővel eltűnnek. Fején, testén és úszóin többnyire igen sok fekete petty látható. Több kilogrammos testtömeget is elérhet, de vizeinkben a 30-35 centi fölöttiek ritkák. A hazai horgászrekord 6,14 kg (1989).

Hasonló fajok.  Olykor nagyon hasonló lehet hozzá a sebes pisztráng , de annak fölső állkapcsa legalább a szem hátsó vonaláig ér, oldaláról hiányzik az ibolyaszínű sáv, ezzel szemben a fekete mellett rendszerint piros pettyek is díszítik. A pataki sajbling hátát sárga erezet díszíti. A galóca nyúlánkabb, oldalvonalán 180-200 pikkely van, és róla is hiányzik a lila sáv. A pénzes pér szája kisebb, hátúszója hosszabb és magasabb.

Környezet.  A sebes pisztránghoz hasonlóan a hegyi és hegylábi vizeket kedveli, de oxigénigénye kisebb, ezért jobban tűri a víz felmelegedését. Tágabb tűrőképessége folytán olyan helyeken is megél – például alföldi holtágakban –, ahol a sebes pisztráng nem maradna meg, de korántsem az ilyen vizek jelentik számára az ideális élőhelyet.

Táplálék.  Tápláléka gerinctelen állatokból és kisebb halakból kerül ki. Zsákmányát egyaránt szerzi a mederfenékről, a víz felszínéről és a közbülső vízrétegekből.

Szaporodás.  Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el, szaporodása a hegyi patakok fölső szakaszán, február-márciusban történik. A nőstény farkcsapásaival gödröt mélyít a mederbe, és ebbe rakja ikráját, amelyre a megtermékenyítés után sóderréteget terít. Az ikraszemek nagyok, átmérőjük kb. 5 mm, számuk 500 és 2 000 között alakul.

Elterjedés.  Őshazája a Bering-tenger ázsiai és amerikai partvidéke. Európába az utóbbi helyről került, és széles körben elterjedt. Magyarországra 1885-ben hozták be, és azóta számos vizünkbe betelepítették. Úgy tűnik azonban, hogy fennmaradása csak az ismétlődő telepítéseknek köszönhető, stabil, önfenntartó állományáról nem tudunk. Lelőhelyei:

• Öreg-Duna, Duna, Répce, Rába, Lapincs, Gyöngyös-patak, Apátkúti-patak, Morgó-patak, Nagyvölgyi-patak,
• Zala, Tapolca, Lesence, Viszlói-patak,
• Tisza, Bózsva, Kemence-patak, Sajó, Garadna, Bódva, Jósva, Cserenkő-patak, Nagy-patak, Gyöngyös-patak, Szén-patak,