Pisztrángsügér – Micropterus salmoide

Ismertetőjegyek.  Megnyúlt, közepesen magas, oldalról lapított testű hal. Feje nagy és vaskos, az orra mérsékelten hosszú, de jóval fölülmúlja aránylag kicsi szemének átmérőjét. Nagy szája fölső állású, hasítéka ferdén fölfelé irányul. A fölső állkapocs a szem hátsó széléig ér, vagy azon is túlmegy. Hátúszójának első része sokkal alacsonyabb, mint a hátulsó. Előbbiben 10 csonttüske, utóbbiban 12-13 elágazó sugár van. Farkalatti úszójában 3 tüske és 10-11 lágy sugár sorakozik. Farok úszója jól fejlett, a széle kissé beöblösödő. Hasúszói a mellúszók alatt foglalnak helyet, azokkal szinte egy vonalban kezdődnek. Pikkelyei kicsik, de erősen ülnek, számuk a hát ívét követő oldalvonalon 61-70. Színezete barnás zöld, a fiatalokon hosszanti fekete mintázattal, amely az idősebbeken elhalványul, majd eltűnik. A nagyobb példányok 30-40, olykor 50 cm körüliek. A hazai horgászrekord 3,70 kg (1999).

Hasonló fajok.  Úszóinak elhelyezkedését és felépítését tekintve hasonlít hozzá a naphal , de annak szája nem ér a szeme alá, háta magasabb, színezete élénkebb. Alakra nézve hasonló hal a sügér, de annak szája nem ér a szem hátsó széle alá, két különálló hátúszója van, és oldalát harántsávok díszítik. A pisztrángsügér hátúszójának alacsony első része többi sügérfélénkkel szemben is jó megkülönböztető bélyeg. A nílusi tilápia farok úszóját harántsávok díszítik, a szivárványsügér anális úszója hátrasimítva lényegesen túlér a farok úszó kezdetén. Az amur géb két hátúszóját hézag választja el egymástól, és farok úszója lekerekített.

Környezet.  Sok évtized tapasztalata alapján elmondható, hogy a pisztrángsügér nem igazán kedvelte meg vizeinket. Sokfelé megpróbálkoztak telepítésével, de stabil állománya kevés helyen alakult ki. Elsősorban a sekély és mély vízzel egyaránt rendelkező sóderes vagy homokos medrű tavakban, a nem túl gyors, de kemény aljzatú folyószakaszokon talált megfelelő életfeltételekre, az iszapos medrű vizeket nem kedveli.

Táplálék.  Kezdetben planktonnal, később rovarlárvákkal és egyéb gerinctelen állatokkal táplálkoznak, amelyhez növekedésük során egyre több halat is fogyasztanak.

Szaporodás.  Ivarérettségét 3 éves korban éri el, májusban szaporodik. A hímek a sóderes-homokos mederfenéken tányérszerű gödröt mélyítenek, amelybe íváskor a nőstények ezer-tízezer, kb. 1,5 mm átmérőjű ikraszemet raknak. A megtermékenyített ikra a hímek védelme alatt fejlődik, de érzékenysége miatt a kelési arány gyenge.

Elterjedés.  Észak-Amerika keleti felén Kanadától Mexikóig őshonos, de kedvező tulajdonságai miatt Amerikán kívül is sok helyre telepítették. Európába az 1800-as évek végén, Magyarországra 1909-ben hozták be. ­A hazai elterjesztésére tett kísérletek kevés sikerrel jártak. Néhány ismert előfordulása:

• Duna (Ráckevei-Duna, Holt-Duna: Tolna), Duna-Tisza-csatorna, Dunavölgyi-főcsatorna, Kiskunsági-főcsatorna,
• Lesence, Eger-víz,
• Dráva, Mura,
• Tisza-tó,
• egyéb horgásztavak, csatornák: hegyeshalmi anyaggödör, Bokodi-víztározó, tatai derítőtó, Bánhidai erőmű hűtőtava, pilisvörösvári bányató, Naplás-tó (Budapest), Gyékényesi tavak, nagyatádi tavak, Mátra vidéki Erőmű hűtőtava (Lőrinci), nyéki bányatavak (Nyékládháza).

Jelentőség.  Kitűnő sporthal, húsa is kiváló, de ritkasága miatt inkább csak különlegességnek számít, gazdasági jelentősége nincs.