Ismertetőjegyek.  Teste megnyúlt, oldalról csak enyhén összenyomott, majdnem hengeres. Hát- és has vonala kevéssé ívelt, közel párhuzamos. Feje kicsi, homloka széles, orra hát-hasi irányban lapított, a két orrnyílás között húzódó barázda miatt egy kissé homorú. Szája félig alsó állású, ajkai vaskosak. Hátúszója, melyet általában 7 elágazó sugár támaszt, kicsivel előrébb kezdődik, mint a has úszója. Farkalatti úszójában 8 osztott sugár van. Pikkelyei nagyok, erősen ülnek, számuk az oldalvonal mentén 43-45. Az oldalvonal és a has úszók töve közt 5 pikkelysor húzódik. Nagy növésű hal, akár méteres hosszúságot is elérhet. A hazai horgászrekord 40,5 kg (1993).

Hasonló fajok.  Leginkább a fekete amurhoz hasonlít, de annak orrnyílásai közt nincs barázda, ezért orrháta domború, és oldalvonala alatt csak 4 pikkelysor húzódik. Vaskos teste a domolykóéhoz is hasonló, de annak az orra nem lapított, szája nagy és csúcsba nyíló, továbbá oldalvonala alatt csak 3-4 pikkelysor húzódik. A nyúldomolykó orra nem lapított, hátúszója kicsivel hátrébb kezdődik a has úszójánál, és oldalvonalán 46-53 pikkely számolható.

Környezet.  Eredeti hazájában folyóvízi halként vált ismertté – szaporodása a nagy folyók áramló vizében megy végbe –, táplálékát azonban jobbára az elöntött hullámtéren és a mellékvizekben találja meg. Nálunk főként állóvizekben, csatornákban, valamint folyóink márna- és dévér zónájában fordul elő.

Táplálék.  A fiatalok kezdetben planktonnal, majd apró gerinctelen állatokkal táplálkoznak, de hamarosan rátérnek a magasabb rendű növények leveleinek és puhább hajtásainak fogyasztására. A növényi részeket erős és vaskos ajkaikkal tépdesik le, de a nagyobb darabok felaprításában éles garatfogaik is részt vesznek.

Szaporodás.  Ivarérettségét nálunk 6-10 éves korban éri el, szaporodása természetes vizeinkben is előfordulhat. A folyók 20 fokosnál melegebb áramló vizében csoportosan ívik. Az 1,5-2 mm átmérőjű ikraszemek a vízben kétszeresnél nagyobbra duzzadva könnyedén lebegnek, és már másfél nap múltán kikelnek belőlük az 5 mm hosszú hallárvák. Az ikraszám – a testmérettől függően – példányonként 100 ezer és 2 millió között változik.

Elterjedés.  Eredetileg Kelet-Ázsiában, az Amurban és az attól délre eső nagy folyókban élt, de előnyös tulajdonságai miatt sokfelé meghonosították. Ma már – az Antarktisz kivételével – minden kontinensen megtalálható. Magyarországra 1963-ban hozták be, és bár rendszeresen nem ívik, mesterséges szaporításból pótlódik a természetes vizek állománya is. Fontosabb lelőhelyei:

• Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Marcal, Rábca, Által-ér,
• Zala, Sió, Sárvíz, Kapos,
• Dráva, Mura,
• Tisza, Öreg - Túr, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Zagyva,
• Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Fekete-Körös, Fehér-Körös, Maros,
• Balaton, Kis-Balaton, Fertő, Velencei-tó, Tisza-tó,
• egyéb tavak, víztározók, holtágak, csatornák.

Jelentőség.  Gazdasági szempontból nagy jelentőségű halunk. A ponty mögött – az ugyancsak távol-keleti származású busákkal együtt – a halas tavi termelés második vonalába tartozik. Jól fejlődik a dús növényzetű holtágakban, de szívesen telepítik horgászvizekbe is, mert kedvelt sporthal. Kis zsírtartalmú húsából – megfelelő fűszerezéssel – kitűnő halételek készíthetők.