Immáron sokadszorra gyűltünk össze és mérkőztünk meg egymással, barátsággal és tisztességgel 2022-ben is hagyományosan Zsennyén a verseny és napijegyes tavakon (nem volt másként hely, muszály volt) sokan, nagyon sokan. A társaság horgászatilag nem kifejezetten profi, de nem ez a lényeg, jó a hangulat, van hal, jók a csapatok és összetartanak. Van egy jó szövetségünk, ami mindent megtesz ebben a nem könnyű helyzetben az egyesületeinkért. Az egyesületek jó része 2 csapatot is indít, de többen is vannak, akik 3-at. Nagy a versengés, de egymás segítésével és a profi szabályok puhításával bonyolódik a viadal.
Nagyon sok nagy hal jött ki, voltak köztük 15-16 kilósak is, de bőven 20 db felett volt a 10 + ! Fordulónként a 20-30 kilós fogások voltak a jellemzőek, de a profiknak az 50 kiló sem volt akadály. Voltak szektorok ahol meg 6-15 kiló is szektor 1 est ért, ott annyit kellett fogni a kiemelkedő eredményért. A versenypeca ilyen!
Köszönet a Csapatok tagjainak, a csapatvezetőknek, a versenyfelelősöknek, Szépligeti Ferinek a szövetség versenyfelelősének aki JOLLY JOKKER és természetesen a szövetség elnökének : Balogh Tibor úrnak akik a verseny/találkozó szervezését 100% ban együtt rendezik.
Mi - azaz a Fish-Farm Sporthorgász Egyesület - pedig méltán büszke lehet a csapataira, akik most is képviselték az egyesületet és nem is akárhogyan ebben a mezőnyben.
Az egyesületi mozdonyos csapatunk is kis szerencsével akár a legjobb 10-ben végezhetett volna C.Szabó Sanyi vezetésével.
A Fish-Farm I. Marosi Zsolti vezetésével (Gigi és Szász Zoli) nem túl jó sorsolással csak kevesebb hallal maradtak le az ezüstről, így 3 ik lett, remek eredmény!
A Fish Farm II. de nem kettes számú csapat!, fiatal csapatunk Osbáth Andris vezetésével (Németh Peti & Horváth Dani) pedig behúzták, azaz fölényesen nyertek a remek erőkből álló Széki Tavi egyesület I. Csapata előtt akit Szabó Jenci vezetett ezúttal is. Horváth Dani kimagaslót nyújtott 2 db szektor 1el erősítette a csapatát.
Nagyon jól helytállt a 3 x 3 fős társaság. Köszönet NEKIK, hogy most is Tisztességgel odatették magukat.
Hajrá egyesületek, Hajrá BHSzövetség!
Képek és eredmény a galériában
|